Jogász
Védőügyvéd Tartalékos

Mint azt a bemutatkozásomban már érintőlegesen említettem, kizárólag büntető ügyekkel foglalkozom. Ezen szabály alól csak látszólagos kivétel, hogy szabálysértések ügyében is eljárok, de egyéb jogterületre még véletlenül sem tévedek. Azt gondolom, hogy ez így korrekt úgy az ügyfeleim, mint jogász kollégáim irányában is. Természetesen cserébe elvárható, hogy a szakterületemre vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat a legmagasabb szinten ismerjem, és a kötelességemet/lehetőségeimet időben és teljes mértékben végrehajtsam/kihasználjam.

Ügyfelem ügyére vonatkozó iratokat képes vagyok a legapróbb momentumra kiterjedően megtanulni, ellentmondásokat feltárni/tisztázni, hiányosságokat-, eljárásjogi hibákat felfedezni, és a megfelelő időben a megfelelő helyen javunkra fordítani. Cserébe Ügyfelemtől elvárom az őszinteséget. Kedvenc mondásom: „Az ember a papjához, a könyvelőjéhez, és az ügyvédjéhez legalább legyen őszinte!” És ez nem vicc! Segíteni csak akkor tudok eredményesen, ha nem kell még magával az Ügyféllel is küzdenem, kár lenne taktikai vereséget szenvedni a félretájékoztatásom okán.

Fontos kiemelnem, hogy felelősségteljes, tisztességes ügyvédként nem vállalhatok garanciát az eljárás végkifejlete tekintetében, hiszen az ügyekben a döntést nem én hozom. De azt garantálom, hogy a jogszabályok, a joggyakorlat és az ügy ismeretében várható következményekről tájékoztatom Ügyfelemet, akinek érdekeit maximális diszkréció biztosításával minden körülmények között megvédem.

Tapasztalataim szerint a büntető ügyekben talán még türelmetlenebbek az ügyfelek, mint más vitás/peres ügyekben, különösen ha a személyi szabadság korlátozására is sor kerül. Tudni kell azonban, hogy hiába törekszik a jogalkotás a „fegyverek egyenlőségének elve” alapján azonos pozícióban láttatni a védelmet a büntető eljárás egyéb szereplőivel, a valóságban ez egyáltalán nem így van. Ez sajnos egy türelemjáték, amelyben nem a védelem diktál!

Minden ügy más, de van egy aranyszabály, amit mindenkinek érdemes betartani. Amennyiben büntető ügyben kell bárkinek, bármilyen pozícióban megszólalnia, érdemes előtte ügyvéddel konzultálnia. Mindegy, hogy sértett, hogy tanú, vagy gyanúsított lesz az ügyben, az első vallomásban elmondottaknak meghatározó következményei lesznek az eljárás során. Nézzük ezt kicsit bővebben:

Sértett vagy tanú:

• Ha hirtelen történik sérelmünkre valami fájdalmas támadás/baleset, sokszor nem is mi magunk hívjuk az orvosi, vagy rendőri segítséget, de az eljárás megindul. Érdemes azonban ilyenkor is átgondolni a nyilatkozatainkat, és fontos tudni, hogy igenis kérhetünk ésszerű haladékot a vallomástételre. Az átélt trauma, vagy az orvosi beavatkozás esetén nem ritkán még gyógyszerek hatása alatt is állhatunk, el kell fogadnia ezt a hatóságnak, és jöhet a következő pont…

• …Ha „testi, vagy anyagi” sértettség okán panaszunk van valakire, először döntsük el magunkban, hogy kivel szemben és mit szeretnénk érvényesíteni. Ezután nyomban kérjünk tanácsot ügyvédtől, hogy ezt a célunkat hogyan tudjuk legeredményesebben elérni. Nem mindegy ugyanis, hogy büntető, vagy polgári úton kell érvényesíteni az igényünket. Nem mindegy, hogy büntető ügyben élünk-e magánindítvánnyal, illetve mikor. Nem mindegy, hogy jogos, vagy jogosnak látszó igényünknek milyen módszerrel kívánunk érvényt szerezni. Nem mindegy, hogy konkrét személyről kinek/mit mondunk…

Gyanúsított:

• A tettenérés/elfogás gyorsan következik be, de utána lelassulnak az események…vagy legalábbis érdemes kicsit lassítani, és vallomástétel előtt ügyvéddel konzultálni. Azt ne higgyük el, bárki is mondja, hogy erre nincs idő/lehetőség…

• Ha úgy gondoljuk, hogy egy vitás ügyünk miatt fel fog jelenteni a másik fél, érdemes ügyvéddel konzultálni … könnyen előfordulhat, hogy megegyezéssel rendezni lehet a nézeteltéréseket.

• Ha idézőt kapunk gyanúsítotti kihallgatásra, érdemes ügyvéddel konzultálni, jogunk van ugyanis a vallomástételre felkészülni…

Fentiek csak példálózó tételek, praxisomban az ilyen jellegű „első megszólalásokból” már számtalan probléma adódott, melyeket meg lehetett volna előzni, ha hozzáértő (!) ügyvéddel konzultált volna az Ügyfél.

Szerencsére az emberek többségének büntető ügye ritkán adódik. De ha nem tudjuk eldönteni, mit tegyünk, akkor is érdemes ügyvéddel konzultálni…

…és ha nem büntető, hanem más/speciális jogterületet érintő problémát kell megoldani, szívesen ajánlok kollégát.

Gyakran vetődik fel a kérdés, hogy szükség van-e „fogadott” ügyvédre, vagy elegendő-e a kirendelt ügyvéd. Meggyőződésem és nem mellesleg az etikai szabályaink által diktált válaszom az, hogy tulajdonképpen mindegy, hiszen egy ügyvédnek védőként mindent meg kell tennie a védencéért, akár meghatalmazás, akár kirendelés alapján jár el. De vitathatatlanul beidegződött az emberekben, hogy csak a „fogadott ügyvéd” a jó ügyvéd, sőt bizonyos körökben kifejezetten presztizskérdés, hogy az illető ügyvédet hatalmazzon meg. Remélem, hogy a megváltozott jogszabályi háttér eredményeképpen (2018. óta már nem a kirendelő hatóság, hanem az adott területi Ügyvédi Kamara jelöli meg a kirendelt védő személyét) feledésbe merül az a téves feltételezés, hogy a kirendelt védők összejátszanak a hatóságokkal. Közhely ugyan, de mindenki magából indul ki, ezért hiszem, hogy az pusztán anyagi kérdés, hogy valakinek kirendelt, vagy meghatalmazott védője van-e. Akkor is igaz ez, ha magam is ismerek olyan kollégát, aki kirendelt védőként nem serénykedik, míg meghatalmazottként hihetetlen színészi teljesítményekre képes. Mert tudom, hogy ők néhányan kivételek csupán, az ügyvédek többsége becsülettel végzi a munkáját. Az persze egészen más, ha valaki egy bizonyos ügyvéd személyéhez ragaszkodik. Ebben az esetben bizony valóban „meg kell fogadnia” a kiszemelt ügyvédet, hiszen nem csak a hatóság, de az ügyfél sem kérheti név szerint valamelyik ügyvéd kirendelését. Az én olvasatomban a hatékony együttműködés alapja a bizalom, amit kirendelt védőként szorgos munkával ki kell érdemelni, meghatalmazás esetén pedig – mivel a jogviszony általában ajánlás alapján jön létre – fenn kell tartani!

Előfordulhat azonban olykor, hogy meginog a bizalom. Nézzünk ilyenkor először magunkba, teljes körűen tájékoztattuk-e az ügyvédet? Amennyiben igen, kérdezzük meg tőle bátran, hogy mit-miért csinált, vagy éppen nem csinált. Határozott véleményem, hogy nem sértődik meg ilyenkor egyetlen kollégám sem, ahogyan nekem sem derogált sosem válaszolni. Na persze azt tudomásul kell venni, hogy az ügyvédek többsége nem „együgyű”, akarom mondani nem egyetlen ügye van, tehát nem szerencsés minket naponta, esetleg naponta többször is kérdőre vonni. Egyszerűen hinni kell abban, hogy az ügyvédünk érti és teszi a dolgát, ha pedig kétség merül fel, először vele beszéljünk erről. Azért ez mégiscsak egy külön szakma, évekig tanulta az ügyvéd az egyetemen, évekig gyakorolt, mire szakvizsgát tett, és talán már évek óta önállóan praktizál. Nem helyes, esetenként nem is tanácsos azonnal másik ügyvéd(ek)hez rohanni, netán Kamarával fenyegetőzni, mert ebben az esetben a bizalmi viszonynak be is fellegzett… Szerencsére ilyen történetem nincs, de az velem is előfordult már, hogy a tárgyalótermi passzivitásom miatt kérdőre vont az Ügyfél. Nagyon meglepődött, mikor azt válaszoltam neki, hogy „A védőnek csak olyan kérdést szabad feltennie, amire TUDJA a választ”. Majd levezettem a koncepciómat, és az indokolásomat megértette, elfogadta. Valójában azonban – bevallom – akkor nyugodott meg, mikor taktikai diadalt arattunk az eljárás végén, és mindketten boldogok voltunk, hogy mert kérdezni, és főleg hogy mert bízni!

És végül van még egy kényes kérdés, ami a hitvallásomhoz tartozik: Maximális empátiával állok minden Ügyfelem ügyéhez, mert magam is Ember vagyok. Nagy teherbírású, széles tapasztalatokkal bíró, szakmailag folyamatosan önképző, a munkámra igényes ember, nő és családanya. Ilyetén formán nincs az a verbális, vagy materiális presszió, amely a törvénytelenségre rábírna, a magánszférámra pedig különösen kényes vagyok. Rosszul viselem azt is, ha megfizetett robotként, netán Marionett figuraként kezelnek, akinek kutya kötelessége a megbízótól mindent elviselnie. És bár tisztában vagyok azzal, hogy az ügy gazdája az Ügyfél, de tudomásul kell venni, hogy hozott anyagból dolgozva, minden szaktudásomat bevetve, kétoldalú szerződés alapján szolgáltatást végzek … mindaddig, amíg kölcsönös ez a szerződéses akarat